Futok.

Ugyan még nincs vége a hónapnak, de holnap nem futok, így összegezhetem az elmúlt hónapot.

A bécsi verseny után a héten újra jöttek a sima edzések hétköznapjai. Az idei főversenyem közeleg, a szekszárdi félmaraton két hét múlva. Hát, igen. Na nézzük, a héten hogyan készültem erre a versenyre.

Tavaly a Vivicittá volt a szülinapi futásom, idén a bécsi félmaraton. Rendkívüli verseny volt ez, pedig nem készültem rá külön, csak így örömfutásnak szántam a sok tavaszi verseny között. Végülis az is lett belőle, pedig ha csak az eredményt nézem, lehetnék elégedetlen. No, de ne ugorjunk ennyire előre!

Az erre a hónapra szőtt terveket egy fura megfázás nagyrészt keresztülhúzta. Három hét kimaradt a futásból, így március 17-én futottam először. Amit ebben az időszakban tanultam, az a türelem: úgy érzem, sikerült kivárni, amíg futóképes állapotba kerültem, és ez mindenképpen előrelépés.

25-én megvolt az idei első versenyem, rögtön egy félmaraton Debrecenben, a második félmaratonom. A felkészülés hiányosságai ellenére a verseny jól sikerült: 2:28:43 az időm, egyenletes versenyt tudtam végigcsinálni. Na meg az egész debreceni ottlét nagyon jó volt :) Ez után a verseny után már csak egy lazító futás fért ebbe a hónapba, így márciusban összesen 50 km-t futottam. Ebből egy futás volt szintes (8,8 km, kb. egy óra alatt, 6:49-es kilométerekkel), a többi sík városi futás volt (41,27 km, 4:48 alatt, átlag 6:59-es ezrekkel). Viszont megvolt az első olyan hetem, amikor elértem a 40 km-t.

A futáson kívül ebben a hónapban csak bringáztam. Ez mondjuk nagy dolog, mert évekig volt használaton kívül a biciklim, és közlekedésre most használom először. Összesen 104 km-t tekertem a forgalomban, megvolt az első esésem is, de ennél nagyobb bajom sose legyen.

Még egy fontos dolog történt ebben a hónapban. Kiléptem az ötfős UB-csapatomból. Nehéz döntés volt, de azt gondolom, jobb lesz így. Így egy tízfősben fogok UB-t futni, Gergőékkel. Azt még nem tudom, tesóm is tud-e velünk futni – jó lenne, de majd meglátjuk.

Szóval ez a hónap elég vegyesre sikerült. Áprilisban is vár rám egy félmaraton Bécsben, illetve a szekszárdira a felkészülés zöme most lesz. Remélem, rendben lezajlik majd.

Emlékszem, a tavalyi Vivicittàra milyen parával készültem. Az volt az akkori leghosszabb távom, és a záróbusz is reális fenyegetés volt: előtte vagy kétszer futottam két szigetkört, abból a jobbik időátlaga volt 7:28. Maga a verseny szép emlék: napsütés, Andrássy, a futással nagyjából minden rendben, a 11,2 kilis távot 1:21:00 alatt tettem meg (7:14). Jó érzés volt utána, tiszta boldogság.

Idén is erre a távra neveztem, bár megfordult a fejemben, hogy félmaratonra kellene,

Az idei első versenyem – három hét kihagyás után.

Három hét kihagyás után ma futottam először. Legalábbis ha az utolsó februári vasárnap futott öt kilit, valamint a most csütörtökön a színház felé megtett futólépéseket nem számítjuk.

Van nekem egy bringám. 96-ban vettem a Hugo kerékpárüzletben, jobb híján szín alapján. Én nem értettem hozzá, frissen Pestre költözöttként ismerősöm se volt, akit megkérdezhettem volna, az eladók meg …, hát hagyjuk, így aztán a színe miatt lett ő a bringám. A megvétele tehát nem volt egy jó élmény, utána nem is nagyon használtam, arra pedig még soha, hogy a tömegközlekedést váltsam ki vele.

Most viszont megléptem ezt a lépést.

Az van, hogy lassan két hete, mi több, pontosan, valami kórságban vagyok. A közérzetemmel többnyire nincs baj, kicsit fújom az orrom, köhögni már nem köhögök, viszont többnyire valamivel 37 fölötti értéket mutat a lázmérő, és kicsit gyengébb vagyok a szokásosnál.

Újabb hónap múlt el, itt az ideje a havi számvetésnek. A hónap jellegzetessége a sokféleség volt: a futások is változatosak voltak, az időjárás szempontjából is (hóesés és ragyogó napsütés is volt) és a futás típusait tekintve is. Illetve a futás mellett viszonylag sok mindent csináltam. Pedig a hónap utolsó hete gyakorlatilag kimaradt sajnos: megfáztam :(

Szándékosan nem szépítgető szót használtam a címben. Beszéljünk most hát erről, a kövérségről, ami születésem óta jelen van, vagy ténylegesen, vagy fenyegetésképpen.

Szerdán úgy alakult az időbeosztásom, hogy délután van két üres órám. A munkahelyem közel van a Gellért-hegyhez, ezért aztán kitaláltam, hogy ezt a két üres órát megtöltöm futással. Ez lesz az SZDSZ, a Szerda Délutáni Szaladás, amikor is szépen felfutok a Szabadság-szoborhoz. Ma volt az első ilyen alkalom. Reggel cucc bepakol, órák után átöltöz, oszt usgyi. 

Eredetileg úszni akartam menni, de az ma nem volt lehetséges, így aztán újraterveztem a programot. A Gellérthegyre mentem. Sőt, mondhatnám, hogy végre eljutottam a Gellérthegyre! Mondjuk múlt szombaton is arra futottunk a futóklub keretében, de így magam most mentem először. Év elejétől tervezek szintes edzést, és eddig kevés ilyen edzésem volt, úgyhogy örültem, hogy ma így alakult a program, bár az úszást azért sajnálom egy kicsit.

Ma először futottam öt kilit 30 percnél rövidebb idő alatt: 29:54. Korábbi legjobb időm ugyanezen a távon (és útvonalon) február elsejéről származik, az 30:56 volt. Éljen!

Pedig az elmúlt két hétben csak kétszer futottam egy héten, már éppen kezdett lelkifurdalásom lenni, hogy hanyagolom a futást. Igaz, mellette hetente kétszer tornáztam + most szombaton úsztam is. És az se lehet, hogy jól rápihentem és azért sikerült ez a tempó, merthogy tegnap is futottam. Úgyhogy nem értem én ezt :) De lehet, hogy nem is baj :)

Az úszás is azok közé a dolgok közé tartozik, amiket tervezgettem és halogattam már jó ideje. Utoljára Szegeden úsztam, még egyetemista koromban, az újszegedi uszodában; ennek már tizensok éve. Azóta annyi történt, hogy kb. négy-öt éve vettem egy fürdőruhát (úszni kéne! felkiáltással). Aztán idén januárban kezdtek begyorsulni az események:

Ígéretemhez híven akkor legyen egy bejegyzés arról, hogy mit is tanultam idáig azáltal, hogy elkezdtem masszázsra járni.

Reggel nagy várakozással húztam fel a redőnyt, aztán koppantam: egy szem havat sem láttam. Aztán reggeli közben elkezdett szállingózni, és akkor már tudtam, hogy jót fogok futni délelőtt. Így is lett.

Eltelt az év első hónapja, következzék hát egy rövid visszatekintés.

Úgy volt, hogy ma megyek Dunakeszire, Yours Truly-t futni sokakkal együtt. Körözgetős rendezvény volt, így hát az volt az eredeti tervem, ami a Hungaroringes futásnál is: futok, ameddig lehet, meg ameddig tudok. Nem volt cél a 25 km teljesítése; eddig 21 a leghosszabb – de nem is zártam ki, hogy sikerülhet, végülis nem sokkal több, mint az eddigi leghosszabb.

Van nálam egy rendes pulzusmérő óra, igaz, már nem sokáig. Kigyűjtöttem az eddig mért adatokat (október 2-án és november 20-án versenyen futottam, 8 perc felett meg terepen), hátha okosabb leszek tőle. De nem lettem sokkal okosabb. Azt látom, hogy január 17-én valami miatt jó magas volt a pulzusom, hogy miért, azt nem tudom. Meg azt tudom, hogy azok az edzések voltak nyugis edzések, amelyeknél 150 alatti volt a pulzusom. 

Sokunknál gondot okoz, hogy a futást hogy is illesszük be a többi tennivalónk közé. Nekem is tud ez problémát jelenteni, pedig nem kötött munkaidőben dolgozom, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Az előnyök közé az tartozik például, hogy ha ügyesen osztom be az időmet, télen is tudok világosban futni (ha nem ügyesen, indulhatok este 9-kor). Ma ügyes voltam, úgyhogy fél dél körül értem haza futásból, és egy óra múlva indulnom kellett. Ez alatt az idő alatt rendbe akartam magam szedni és ebédelni akartam, utóbbihoz viszont előbb ebédet kellett készítenem. Nézzük, hogy is zajlott mindez.

Ma végre futottam, újra, és ráadásul hóesésben! Bár csütörtökön már futottam egy teszt öt kilit, amúgy ragyogó napsütésben, de az még nagyon arról szólt, hogy a bokám hogy bírja. Bírta, utána is csak kicsit dagadt be, de azért a múlt hét végét még kihagytam. Ma is óvatos voltam,

Barbie rovatunk most jelentkezik először, így hát pár szó arról, hogy mi is akar ez lenni. Az a tapasztalatom, hogy vannak olyan dolgok a futással kapcsolatban, amelyek (kizárólag vagy elsősorban) a női futókat érintik, és mégis valami miatt ezekről ritkábban lehet olvasni. A futóblogot maceráltam egy kicsit ezzel kapcsolatban múltkoriban, de rájöttem, hogy jobban járok, ha inkább megcsinálom, amit hiányolok. Így hát legyen egy ilyen rovat; nem feltétlenül azért, hogy megválaszoljak bizonyos kérdéseket, de azért mindenképpen, hogy feltegyem őket.

A hét elején valaki két olyan dolgot is tanácsolt, ami már régóta motoszkált a fejemben, és ez a tanács most azt a pici utolsó lökést adta meg, ami ahhoz volt szükséges, hogy tegyek is végre valamit. Úgyhogy a tettek mezejére léptem, annál is inkább, mivel futni nem futottam, mivel kicsit még érzékeny a bal bokám.

Most, hogy nem edzésterv alapján futok, úgy döntöttem, hogy nem fogok minden edzésemről beszámolni, csak amikor valami érdekes történik.

Az újévet rögtön egy olyan futással kezdtem, ami több szempontból érdekes volt, akkor legyen egy pár szó róla.