Megvolt az idei évem fő versenye. Úgyhogy jó sokat fogok róla írni, de igyekszem tagolni, hogy átláthatóbb legyen :)

A verseny előtti két hét

A legutóbbi, Szekszárdtól parázós bejegyzésem óta két hét telt el. A bejegyzés utáni héten háromszor futottam, egyszer a Gellért-hegyen, másodszor a rakparton egy laza öt kilit. Utóbbi futásnak az az érdekessége, hogy a futás két fele másodpercre ugyanannyira jött ki: itthontól a lámpáig 5:15, lámpától a Margit hídig 12:05, visszafelé pedig 12:03 és 5:17 :) Hétvégén pedig nem hosszút futottam, hanem a Szigeten „résztávot”, az öt kiliből kettőt gyorsabban (5:32 és 5:44).

A versenyt megelőző héten viszont hoztam egy döntést. Április utolsó két hetében több olyan edzésem is volt, ahol az edzés legelején nagyon felment a pulzusom, 180 fölé, egyszer 194-re is. Tudtam, hogy ha Szekszárdon is ez lesz, az ciki lesz, mert utána lemegy ugyan, de azért ezek a futások nem az igaziak. Az volt a tippem, hogy ez azért van, mert az elmúlt időben eléggé leterhelt voltam a munkában, és keveset is aludtam, és fáradt voltam már akkor, amikor elindultam futni. Ezért úgy döntöttem, hogy a verseny előtti héten csak egyszer futok, és amúgy is igyekszem magam kicsit „takarékra állítani”. Úgy terveztem, hogy szerdán futok egyet a Gellért-hegyen, de aztán máshogy alakult az időm, ezért aztán csütörtökön futottam egy könnyűt a rakparton (5 km). Más futás nem volt a héten.

A másik dolog, amit még a verseny előtt elrendeztem, az az, hogy kicsit megnéztem, miért is tartok tőle ennyire. Végülis mi történhet? Az, hogy valami miatt nem tudom befejezni a versenyt: vagy valamiért fel kell adnom, vagy olyan mértékben lelassulok, hogy túllépem a szintidőt. (Amúgy lehet ennél rosszabb kimenet is, a tartós sérülés vagy egyéb gebasz, de nem kell mindig a legrosszabbra gondolni.) És akkor mi van, ha nem tudom befejezni a versenyt? Tulajdonképpen semmi rossz: tapasztalatot adna az is, tanulságos lenne. Egyébként is én döntöttem úgy, hogy szeretném ezt a versenyt, magamnak tartozom elszámolni vele. Megállapodtam magammal, hogy ha valami miatt nem sikerül a verseny, akkor visszamegyek még idén Szekszárdra, és futok ott egy félmaratont csak úgy, és rendben van a dolog.

Amúgy azért is fontos volt nekem ez a verseny, mert a legjobb egyetemi barátnőm, akivel azóta megszakadt valahogy a kapcsolat, szekszárdi volt. Most először voltam a városban, és valahogy fontos volt, hogy igen, ez az a város, ahol a Móni felnőtt. Már nem emlékszem, melyik utcában laktak, de a verseny közben is néztem az utcaneveket, hátha ismerős lesz valamelyik.

A verseny napja

Elérkezett a verseny reggele. Időben elkészültem és elindultam itthonról… és a metróban eszembe jutott, hogy egy dolog maradt ki a készülődésből: elfelejtettem a verseny előtti „kötelező” körömlakkozást. Pedig reggelizés közben még eszemben volt. Hűha, mondom, most mi lesz velem? :) Illatszerbolt nincs még nyitva vasárnap 9 előtt, venni nem tudok. Gondoltam rá, hogy megkérdezem Enikőt, nincs-e nála körömlakk, de aztán lebeszéltem magam, mondom, nehogy már, azért nem olyan horderejű a dolog. Meg amúgy is jobb, ha nem erősítem a kis babonáimat, úgyhogy úgy döntöttem, hogy anélkül is rendben lesz a verseny. Persze, amikor megérkeztünk Szekszárdra, és találkoztam Enikővel, mi volt az első kérdése? Az, hogy a lakkozás megvolt, ugye? :D

Miután megérkeztünk, rám telepedett a verseny előtti para. Ilyenkor nem vagyok nagyon kommunikatív, és teljesen el vagyok varázsolva. Azt nem hagytam, hogy azon gondolkodjak, hogy mi lesz, ha nem sikerül, de feszült voltam. Pedig találkoztam csomó ismerőssel, olyanokkal is, akiket régen láttam, például a tavalyi UB-s csapatom csapatkapitányával, Vezírrel, a.k.a. Szumo. Átvettük a rajtcsomagot, átöltöztem. A rajt előtt még ittam egy kávét, mert már útközben elkezdett kicsit fájni a fejem, és ilyenkor a kávé segít. Aztán amikor már beálltam a rajthoz, akkor elmúlt ez a feszültség. Jött Dvorcsák Laci és TBoyKacsa, pár szót beszéltünk, és ez pont jókor jött, hálás vagyok érte. Aztán a rajtnál eszembe jutott, hogy de hát itt van Rodriguez is, és nem láttam, miután beérek, majd felhívom, mert mindig elkerüljük egymást. Aztán amikor elindultunk, hallom, hogy valaki biztat, hátrafordulok, Rodriguez az – nahát! Persze miután beértem, elfelejtettem felhívni :(

A verseny

Még reggel megint megnéztem a szinttérképet, és ismét tudatosítottam, hogy az elején lesz egy viszonylag könnyű öt kili, aztán jönnek az emelkedők, egy durván meredek úgy 12 kilinél, aztán még néhány – szóval a végén csattan az ostor. Emiatt a taktikám (mert olyan is volt ám! :) ) a tartalékoláson alapult. Konkrétan az volt, hogy az elején futok lazán (ezt simán tudom bármikor produkálni :D), aztán ha bármikor eléri a pulzusom a 160-at, akkor mindenképpen gyaloglásra váltok, az emelkedőkön pedig mérlegelem, hogy a futás nem jár-e túlzott pulzusemelkedéssel, és ha úgy látom, hogy igen, akkor gyalogolok. Az volt a cél, hogy végig bírjam a versenyt, és tudtam, hogy a végére is kell, hogy maradjon erő.

Na most, emiatt a rajt után már az első utca végénél a mezőny legvégén találtam magam :D Ilyen mostanában akkor fordul elő, ha olyan mezőnyben futok, aminek a többsége nálam gyorsabb és tapasztaltabb futóból áll. Mögöttem jött a záróbusz, én meg haladtam a saját tempómban, és teljesen jól voltam. Egy időben még az az idős futó is előttem futott, akit más versenyeken már láttam. Aztán persze leelőztem, akkor pár szót beszéltünk is. Fura volt, hogy kb. 3 km-nél már sétálókat láttam, sőt egy srác már teljesen kész volt, nemcsak hogy sétált, de nagyon zihálva vette a levegőt. Rossz volt hallgatni. Amúgy nem sok említésre méltó történt ezen a szakaszon. Az előttem futó pár embert láttam, amúgy tényleg semmi különös. Meleg volt. Az ötödik km körül volt egy kisebb emelkedő, egy részét már ennek gyalogolva tettem meg, a taktikámnak megfelelően.

8 km-nél az útvonal átvezetett a célkapun – fura volt ott látni a 21-es táblát (apropó, nagyon sokat segített, hogy voltak kilométerjelzők!). Utána meg nagyon furcsa dolgot tapasztaltam: valahogy beértem a mezőny végét. Többen lettek előttem, időnként előztem is.

Ja, amúgy a hegyek! Nagyon kellett magamon nevetni: már amikor közeledtünk Szekszárd felé, akkor úgy voltam, mint Csavardi Samu a Végzet hegyével: láttam egy hegyet, és azt gondoltam róla, hogy ez lesz majd az, amire fel kell futni :D A verseny alatt viszont nagyon érdekes volt: valahányszor megláttam egy hegyet, önkéntelenül mosolyogni kezdtem. Egyszerűen annyira gyönyörűnek találom őket, hogy muszáj mosolyogni :) Gondoltam is még az első alkalmakkor, hogy kíváncsi leszek, meddig lesz ez így, mikor fogom őket a pokolban kívánni. De nem volt ilyen, végig szerettem a hegyeket. Így aztán nem is volt semmi dráma az egész táv alatt :)

(Ennyit arról, mennyire tudom tartani a témára tagolt írást…:) )

Szóval, vissza a versenyhez. Ha már a leírást megszakítottam, itt mondom el, hogy a frissítés teljesen rendben volt. Vizet ittam minden helyen, a maradékot a fejemre öntöttem, és általában ettem banánt, meg egy-két helyen müzlidarabkát. Utóbbi pont olyan volt, amilyen az övtáskámban lapult szükség esetére. A banán meg pont akkorára volt vágva, hogy egy darab elég volt egyszerre. Szóval abszolút tuti volt az egész. Egyébként fröccsöt is kínáltak több helyen, azt a verseny közben nem ittam. Tudtam, hogy akkor annyi lenne a versenynek :) Az útvonal kijelölése is teljesen profi volt, még én sem tudtam eltévedni :)

Szóval, ott hagytam abba, hogy kb. 8 kilinél a célvonalon átvezetett az útvonal. Ez után a következő említésre méltó pont a Csacska szurdik volt. Ha jól gondolom, ez a 12. km környékén lehetett. A névre azért emlékszem, mert jót nevettem, amikor megláttam a nevét :) Magát az emelkedőt már nem találtam volna annyira viccesnek, ha végig akartam volna futni, de gyalogolva rendben volt. (Bár közben megfordult a fejemben, hogy na, a verseny után biztos az lesz a bajom, hogy nem is futottam végig a távot, mert az emelkedők többségét gyalogoltam. De szerencsére nem cseszegetem magam ilyesmivel, csak annyi, hogy akkor jövőre majd több emelkedőt megfutok :) ).  És itt láttam Házisárkányt, akivel a verseny előtt találkoztam először, és tökjó volt, hogy ott volt és szurkolt, sőt, egy kicsit még jött is velem bringával :)  

Amúgy azért szeretem ám a hegyeket, mert amikor felnézek rájuk, akkor szépek, amikor meg fent vagyok viszonylag magasabban, akkor meg gyönyörű a környék. Ez a verseny azért is volt különleges, mert sokat nézegettem (szerencsére fényképezőgép nem volt nálam), szép volt a táj, és a városnak is sok arcát megmutatta az útvonal. Cicát is láttam, az egyik utca sarkán feküdt éppen, és láthatóan nem érdekelte, hogy mi zajlik körülötte :) Az is nagyon jó volt, hogy nagyon sok biztatást kaptunk végig az útvonalon.

Ezen a szakaszon megint néhány futótárssal futottunk kb. együtt. Mármint néha egyikünk előzött, néha másikunk. Volt egy srác, akivel előzgettük egymást, és közben tökjól elszórakoztatott :) Azt hiszem, végül a vége felé, a kilátó előtt maradt el tőlem.

Kb. a 15. kilitől megint emelkedők jöttek (aztán nyilván utánuk lejtők). Jó erőben voltam, a tartalékolás taktikája bejött, meg a frissítés is rendben volt. Most nem volt olyan hullámvölgy a 16. kili tájékán, mint általában, fizikálisan és mentálisan is teljesen jól voltam. Nem tudom, ez azért volt-e, mert az emelkedőkön gyalogoltam, vagy azért, mert a max. pulzusom nem ment 160 fölé (csak a 20. km után, de akkor már mehetett). Ezt nyilván úgy tudom majd tesztelni, hogy emelkedőket futok hosszabb távú futás során 160-as pulzus alatt, ha megy, és megnézem, mi történik.

Egy bajom volt azért: kb. a táv felétől elkezdte a cipőm nyomni a nagylábujjamat. Na most ez nem újkeletű probléma, kb. egy éve van válófélben a körmöm, bár néha úgy néz ki, hogy simán lenő majd, néha meg úgy, hogy le fog majd esni. Szóval a táv második felét úgy csináltam végig, hogy főleg a lejtőkön minden lépésnél iszonyúan fájt a lábujjam. Nem tudom, azért-e, mert mégis kicsi a cipőm (az egy számmal nagyobb nagyon nagy volt, ez jónak tűnt, amikor megvettem). Amúgy lehet, mert már viszonylag régóta (legalábbis ahhoz képest régóta, hogy maga a cipő nem annyira régi) ki van lyukadva a cipőm orra, a mai versenyen még markánsabbá vált a két lyuk :S A cipőmről itt egy kép, a lábamról nem mutatok, mert az jelenleg nem nagyon fotogén :) Most egyébként annyira érzékeny, hogy hozzá se nagyon lehet nyúlni, főleg a bal lábamon. Egyébként az nem zavar, hogy kilyukadt a cipőm, csak az, hogy nyomja a lábam. Lehet, hogy kicsit meg kéne nagyobbítani azt a lyukat, vagy nem tudom.

Ettől eltekintve simán ment a verseny. Végül 2:49:44 alatt fejeztem be (21,6 km, kb. 450 méter szinttel, bár jobban belegondolva, szerintem a 21. km és a célkapu között nem volt 600 m). Ez átlag 7:51-es kilométereket jelent, de ez épp olyan táv volt, ahol ez nem sokat mond, így lássuk részletesen az adatokat.

A verseny számokban

Táv: 21,6 km, szint 450 m. Összidő: 2:49:44. Átlagpulzus 150, minimum pulzus: 102, max. pulzus 168.

Kilométerenként ez így néz ki:

1.: 6:49. Max. pulzus 154, átlagpulzus: 147.

2.: 7:07. Max. pulzus 155, átlagpulzus: 150.

3.: 7:47. Max. pulzus 155, átlagpulzus: 150.

4.: 7:13. Max. pulzus 153, átlagpulzus: 147.

5.: 7:51. Max. pulzus 158, átlagpulzus: 150.

6.: 8:43. Max. pulzus 158, átlagpulzus: 151.

7.: 6:38. Max. pulzus 160, átlagpulzus: 147.

8.: 7:46. Max. pulzus 158, átlagpulzus: 147.

9.: 6:09. Max. pulzus 159, átlagpulzus: 154.

10.: 6:50. Max. pulzus 155, átlagpulzus: 152.

11.: 8:21. Max. pulzus 158, átlagpulzus: 151.

12.: 10:47. Max. pulzus 154, átlagpulzus: 149.

13.: 7:48. Max. pulzus 154, átlagpulzus: 145.

14.: 7:33. Max. pulzus 159, átlagpulzus: 152.

15.: 11:21. Max. pulzus 155, átlagpulzus: 151.

16.: 9:19. Max. pulzus 160, átlagpulzus: 154.

17.: 9:12. Max. pulzus 155, átlagpulzus: 148.

18.: 7:02. Max. pulzus 158, átlagpulzus: 155.

19.: 10:58. Max. pulzus 156, átlagpulzus: 148.

20.: 7:42. Max. pulzus 154, átlagpulzus: 149.

21.: 6:05. Max. pulzus 165, átlagpulzus: 160.

21. után: 0:33. Max. pulzus 168, átlagpulzus: 165.

A verseny után

Az gondolom, az eddigiek alapján nyilvánvaló, hogy nagyon jól éreztem magam a versenyen, és szerintem jól is sikerült. Igazából egy dolgot kell, hogy megkérdezzek magamtól, mégpedig azt, hogy ez a tartalékoló taktika nem ment-e a teljesítmény rovására. Azt gondolom, hogy biztos voltak olyan helyek, ahol tudtam volna gyorsabban futni, vagy nyilván több emelkedőbe is belefuthattam volna. De számomra fontosabb volt az, hogy biztosan be tudjam fejezni a versenyt, mint hogy néhány másodperccel gyorsabb kilométereket fussak. Biztosra mentem, nem akartam hősködni.

A célba érkezéskor megkaptam az érmet, ami nagyon szép, a legszebb érmem eddig. Meg kaptunk frissítést is: víz, zsíroskenyér, fröccs. (Egy hiányérzetem volt csak: valaki ígért egy puszit a célba érkezés után, és ez nem jött össze :( Mondjuk nekem sem volt annyi eszem, hogy a verseny előtt keressek róla képet, hogy megismerjem… ez van :) ) Ittam fröccsöt is, ami nagyon finom volt, bár lehet, hogy nem volt jó ötlet (vagy az nem volt jó ötlet, hogy nem nagyon ettem hozzá, talán csak egy kenyeret). Merthogy átöltözés után majdnem rosszul lettem, de aztán ettem egy kicsit, meg leültem, így már jobb volt.  

A verseny után beszélgettünk, Gergőékkel és sok más ismerőssel is, meg megismerkedtem Pecsenyével, és nagyon jól esett, hogy kérdezett a futásomról. Ja, jut eszembe! A verseny előtt lehetett csapatot választani. Én nyilván Gergőét választottam, végül a 3. legtöbb tagot számláló csapat lettünk. Pecsenye és az ő Hello Pisty csapata lett az első (most a csapat helyett majdnem bulizenekart írtam, nem tudom, miért, kicsit későn van már… :) ). Gratulálok nekik, amúgy pedig nagyon vidám színfoltja voltak a versenynek! :)

A rajtcsomagot csak itthon néztem meg rendesen. Kaptunk egy pólót (nagyon kúl), meg egy üveg bort. Én történetesen Bodrikutya bort kaptam, amiben az a poén, hogy imádom a pulikat :D (meg a huskyt és a bobtailt, de belátom, ezekről nem lehet magyar bort elnevezni :) ). Itt egy kép; a póló nincs rajta, mert rajtam van :)

Remélem, minden fontos és kevésbé fontos dolgot említettem :) Ja, még valami: a rendszámom rajtszámom az ördögi szám fele volt. Úgy szeretném, ha jövőre is ez lenne a rajtszámom! :)

 UPDATE (05.07. reggel): Kifelejtettem, hogy tökjó volt sokakkal találkozni. Például NJocoval is összefutottam, a kilátótól lefelé jövet, aztán ő megállt a frissítésnél, én nem.

A másik meg, hogy egy pici hiányérzetem azért volt. Úgy tudom, tavaly átvezetett egy borospincén az útvonal, vártam, hogy idén is így legyen. De remélem, lesz még ilyen útvonal valamikor :)