Amikor meghallottam ennek a versenynek a hírét, fellelkesültem, éjszaka futni külföldön egy még ismeretlen városban tökjó lehet, a táv is teljesíthető, kb. 9 kili. Ráadásul jó társaság kezdett szerveződni, BRandom és Iramszarvas köcsögtársaim mellé Simone Lewis csatlakozott még, akivel a csepeli futáson találkoztunk, és a blogokon keresztül azóta is beszélgetünk. Ehhez már csak a bonus track volt az érem és a sapi, amit a jelentkezőknek ígértek, így rövid úton a pozsonyi éjszakai futás mellett döntöttem, amúgy az EDF rovására, de azt majd jövőre, ha úgy alakul.
Versenyhangulatom egyáltalán nem volt, inkább kirándulásnak vettem előtte az egészet. Mivel mostanában sok minden változóban van körülöttem, és ez elég sok pszichés energiát leköt, nem is nagyon volt kapacitásom a versenyen töprengeni. Abban biztos voltam, hogy a 4-én szerzett sérülésemtől fogok tudni futni, abban meg reménykedtem, hogy az almáspite sikerülni fog – és kb. eddig láttam el egészen péntekig.
Pénteken aztán megvolt a többi előkészület is, olyan rohanósan, ahogy szoktam, este pedig megsütöttem az almáspitét. A sütőm sajnos csak egy fokozaton működik, nem nagyon tudom lejjebb kapcsolni, de hát most ez van, legalább tudom, és nem érnek kellemetlen meglepetések.
Aztán jött a szombat reggel. Felkeltem hétkor, jóég tudja, mivel töltöttem három órát, de szerencsére időben leértem, mire BRandom jött értem. Az öltözésre és szendvicskészítésre egyébként összesen 10 percem maradt, át is futott az agyamon, hogy azért megvan annak is az előnye, hogy nincs pasim, mert attól tartok, ez még egy viszonylag jámbor embernek is az agyára menne, teszem hozzá, joggal. Jobban belegondolva, nekem is az agyamra megy. Na, mindegy, ugorjunk. Szóval aztán csatlakozott Simone Lewis és Iramszarvas is, és megindultunk Pozsonyba.
Itt sajnos egy kis szünetet kell beiktatnom a beszámoló írásába, most hirtelen muszáj aludnom egy kicsit (vasárnap, 10:49). Jut eszembe, BRandom már terepfut, az után, hogy tegnap vezetett 400 kilométert plusz lefutotta a versenyt – én meg ülni és gondolkodni nem tudok a fáradtságtól.
Folytatás (vasárnap, 16:59). Na, azért nem eddig aludtam, viszont most folytatom. Szóval Pozsonyban felvettük a rajtcsomagot, körülnéztünk a versenyközpontban, aztán a városban is. Külön élmény volt a szlovák nyelvet hallgatni – anno tanultam oroszt, és az után valahogy vicces volt, maga a városnak, legalábbis a belvárosnak meg olyan hangulata volt, mintha a Monarchiát Bulgakov világával vegyítettük volna, és mindehhez a Dunaparton egy pici Star Wars-feelinget kevertünk volna. Ez amúgy nem biztos, hogy a városról mond el valamit, az is lehet, hogy nekem volt éppen olyan hangulatom, de az is lehet, hogy mégiscsak a városról is elmond valamit :P Külön jó volt, hogy azokon a részeken sétáltunk, ahol este a verseny útvonala is haladt, így időben rájöttem, hogy muszáj lesz a lábam elé néznem futás közben, nehogy megint elessek. A fiúk mutatták a térképet többször is, a nagy részét nyilván nem tudtam megjegyezni, de az jól jött aztán a verseny alatt, hogy az utolsó részre már nagyjából emlékeztem.
Délután ettünk valamit, én konkrétan sztrapacskát sörrel, addig eltartott a szendvics hatása, amit Simone Lewis sütött és hozott mindannyiunknak. Ücsörögtünk kicsit a folyóparton, aztán hét óra felé elmentünk átöltözni a parkolóban. Iramszarvas pizsamát öltött, mi maradtunk a hagyományos futóruhánál. Utána kimentünk, melegítettünk, verseny előtti szokásos teendők. A versenyhangulat csak itt kezdett elkapni. Odamentünk a rajthoz, fura volt, hogy hol a többi futó – csak pár százan lehettünk ott kb. Aztán egy idő után megtudtuk. Jöttek a dobosok, velük jött a futók nagy része. Hirtelen jó sokan lettünk, sok szép sportos ember, jó érzés volt ott lenni.
Aztán elindultunk, egy kis ideig hárman együtt (Iramszarvas a mezőny első részéből indult, mi többiek kicsit hátrábbról), aztán ment mindenki a saját tempójában. Először az alagúton át, nagyon szép volt, fényekkel, zenével, ugyanakkor itt még sűrűn voltunk, aztán a belvárosban kicsit már szóródott a mezőny. A futás alatt végig figyeltem arra, hogy a lábam elé nézzek, nagyon ügyesen tudok elesni, viszont ezt most kihagytam volna, és végülis sikerült is kihagyni. A kilométerjelzők közül a 3. volt az első, amit láttam, meg is nyugodtam, egész jó időt futottam addig, aztán a 4. kilométer nagyon messzinek tűnt, az Apolló híd másik oldalán, itt valószínűleg sokat lassultam. A folyónak ezen az oldalán sötét volt, egy szakaszon szembefénnyel, ez annyira nem volt kellemes, de olyan nagyon zavaró sem. Utána volt egy frissítőpont, vízzel, aztán jött az Új híd, aztán az a szakasz, amire már emlékeztem, hogy alakul. A hídnál voltak a dobosok, kétszer is elfutottunk mellettük, másodszor amikor az utolsó kb. egy kilométert kezdtük. Ekkor kinéztem rájuk oldalra, láttam, vigyorognak, én is elmosolyodtam, és így vágtam neki az utolsó szakasznak. Van egy olyan érzelemelmélet, ami azt mondja, hogy az érzelemnek megfelelő arckifejezés felvétele hozzájárul az adott érzelem kialakulásához – hát, lehet ebben valami: az a mosoly hihetetlen örömérzést indított el bennem. Hajrázni is tudtam – bár kicsit becsapott, hogy a cél előtt nem sokkal volt egy másik kapu is, utána már leálltam és le is állítottam az órát, de mikor láttam, hogy mások még futnak, elindultam és elindítottam újra. Napközben amúgy többször láttuk a célkaput, tehát tudhattam volna, hogy az még nem a cél – de nem baj, ez max. pár másodperccel jelenthetett hosszabb időt. A célban rögtön megláttam BRandomot és Simone Lewist, szóltak, hogy elkerültem az érmet osztókat, úgyhogy visszamentem a jól megérdemelt éremért. Utána kicsit magunkhoz tértünk, nyújtottunk, leadtuk a chipet, megkerestük Iramszarvast, készítettünk csapatfotót, aztán egy benzinkútnál végre kezet tudtunk mosni, utána megettük az almáspitét, és elindultunk haza.
A hazafelé út részemről elég csendesen telt. Picit elkezdett fájni az egyik fogam, ami eddig is érzékeny volt, pénteken mutattam is a fogdokinak, de még nem tudott vele foglalkozni. Szerintem egy pár percet aludtam is út közben, az után amúgy a fogam is jobb lett. BRandom vezetett hazafelé is, biztos fárasztó lehetett, ezúton is köszönöm neki!
Amúgy a nettó időm 1:01:32 lett a 8,8 km-es távon, ez hét perces kilométereket jelent. Nem voltam gyors, de végig bírtam a távot, és ismét bebizonyosodott az, hogy nekem az válik be, ha lassabban kezdek, és a végén gyorsítok, amikor már látom, hogy lesz elég erőm a táv végigfutásához.
Összességében egy nagyon hangulatos verseny volt, jó társasággal, örülök, hogy együtt töltöttük ezt a napot így négyen :)
Ma fáradtan ébredtem, részben azért, mert a fogam bevadult éjszakára, így nem sokat aludtam. Úgy volt, hogy elmegyek egy jógastúdió nyílt napjára, de úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, itthon leszek és lakok.
