Pontosabban kétheti, bár a múlt héten, a félmaraton után nem futottam. Hét közben hideg volt, meg sok volt a dolog, aztán hétvégén hazamentem anyuhoz, és ha kb. tíz órát vagyok otthon, mármint ébren, akkor abból nem akarok futással tölteni egy-két órát. Szóval az egyetlen említésre méltó esemény a futással kapcsolatban az volt, hogy szombaton megrohantam a győri Decathlont, és bevásároltam jól. Sőt igen jól; úgyhogy most már nincs kifogás.
A héten nem is volt, pedig eleinte úgy tűnhetett. Tudtam, hogy pénteken megyünk Pécsre, meg hogy vasárnapra tervezek hosszú futást részben terepen, így aztán hét közben csak hétfőn futottam az itthonról-sziget-és vissza kört, kicsivel 9 kili felett. Semmi említésre méltó nem történt, felavattam a meleg cuccaimat, jó volt végre nem fázni :) A pécsi futásról már írtam; külön örültem amúgy annak, hogy nem síkon fogunk futni, annak ellenére, hogy tudtam, hogy jó eséllyel bele kell majd sétálnom. Így is lett, de nem gond; a táv kb. 8 és fél kili – tanulság is volt a korábban említettek mellett: túlöltöztem.
Aztán ma futottam a hosszúmat. Kitaláltam, hogy kimegyek a Hármashatár-hegyre, ahol anno az idei egyik legjobb futásom volt. Itthon azért készültem: tudtam, hogy most magamra leszek utalva, ezért aztán utánanéztem a lehetséges útvonalaknak. Arra is kíváncsi voltam, mennyi idő, amíg tömegközlekedéssel kijutok a Fenyőgyöngyéhez – nos, ha jól jegyeztem meg az indulási időpontomat ( :) ) akkor kb. 40 perc. Nem túl sok, de nem is túl kevés. A Fenyőgyöngyénél rögtön megszólított valaki, hogy a mikulástúrára jöttem-e – mondtam, nem, csak futni egyet. Bemelegítettem, elindultam. Az itthon talált útvonalak közül úgy döntöttem, hogy a Balboa-kör elejét próbálom követni. Azt hiszem, nagyjából sikerült is; a tájékozódással nem volt gond. Ami gond volt, az egyrészt az, hogy már az elején pisilnem kellett. A Piros 35 egyik tanulsága az, hogy ezt a dolgot nem érdemes húzni – úgyhogy most hamar túlestem rajta. A másik gond meg az volt, hogy azt gondoltam, hidegebb lesz, és megint túlöltöztem. Ezért aztán már az elején levettem a hosszú ujjú felsőt, csak az aláöltözék maradt és a külső réteg, és egy ideig a sapkára sem volt szükségem. Viszont hátizsákom nincs, úgyhogy az övtáskámra tettem a cuccokat – és persze el is hagytam, előbb a felsőt (ezért majdnem a teljes kék sávot visszafelé is meg kellett tennem), aztán a sapkát (ezt meg egy túrázó kislány hozta utánam).
Jó volt az erdőben futni. Azt is észrevettem, hogy most már bátrabban mozogtam, mint pl. a túrán. Rájöttem, hogy ha kibicsaklik a bokám, legjobb felugrani egy kicsit. Kék útvonal, aztán sárga. Fura volt, inkább tavaszi volt az idő, nem téli; ezt kicsit bántam, mert szeretem a havas tájat. De nem baj, ez legyen a legnagyobb bajom. Időnként sétára váltottam, sőt egyet még fényképeztem is; kellemes volt.
Aztán kiértem a Hűvösvölgyi útra. Ott egy kis szünetet kellett tartanom, mert megint mosdóra volt szükségem – húsz percig tartott, amíg találtam. Utána megettem a müzliszeletet, amit vittem, és futottam tovább. Úgy döntöttem, hogy átváltok a városi utakra – kezdtem éhes lenni, tudtam, hogy nem lenne türelmem éhesen futni a terepen. A Hűvösvölgyi útról lefutottam a Moszkvára, aztán a Margit körúton ki a Dunához, át Pestre, aztán ki a Dráva utcáig. A végén azért szükség volt egy kis lelki edzésre is: nehezen ment az utolsó pár kili. De megbeszéltem magammal, hogy a Dráva utcáig ki kell futnom, és kész; utána sétálhatok hazáig.
A megtett távot nem tudom pontosan; nem tudom, hogyan lehet úgy útvonalat rögzíteni, ha csak azt tudom, milyen turistaútvonalon mentem. A városi utakon 10,3 kilit tettem meg a Futótérkép szerint, a hegyen ha jól sejtem, kb. ötöt, ha beleszámoljuk a visszafutást a felsőmért. Mindezt kb. 2 óra 5 perc alatt, nem számítva a mosdókereséssel töltött időt. Ez nem gyors tempó, viszont jól esett :)
A héten így összesen több mint 30 kilit futottam. A nyári sérülésem óta nem volt olyan hét, hogy harmincon felül futottam volna. Remélem, most nem lesz olyan következménye, mint nyáron…
És hogy miért is futottam ma terepen? Több oka is van ennek. Egyrészt rájöttem, hogy szükségem van arra, hogy változatos helyeken fussak; nem motivál, ha köröznöm kell. Másrészt zavar, hogy rosszul tájékozódom, és ez gyakorlással javítható, legalábbis remélem. Harmadrészt jövőre kinéztem két olyan versenyt is, amihez szoknom kell a szinteket: a Borvidék Félmaratont, ami nálam jóval gyakorlottabb futók szerint is húzós, és a Kékes csúcsfutást. Végül és elsősorban: úgy érzem, valahogy a hegyekkel nekem dolgom van :)
