Lassúságpara. Többször nekifutottam már a témának, ez a nehézségét jelzi, eddig ez talán az első bejegyzés, ami nem egy ülésre készült el. Szövevényes a téma, és számomra (is – legalábbis ezt gondolom, másnak is) érzelmekkel teli, nyilván ez is hozzáad a nehézségéhez. Nem is tudom, mennyire lesz rendszerezett a mondókám, lehet, hogy csak néhány gondolatfoszlány lesz belőle. Mindenesetre vágjunk bele.
Hogy egyszerűsítsük egy kicsit a dolgot, bontsuk kétfelé a kérdést. Mármint azt a kérdést, hogy miért is foglalkozunk ennyit az idővel?
Pedig amúgy ez se evidens, hogy ennyit foglalkozunk vele. Amikor elkezdtem futni, időben volt megadva az aznapi futnivaló, ezért aztán nem érdekelt, hogy mennyit futok az alatt az idő alatt, eszembe se jutott, hogy ez szempont. Karórán mértem az időt, ha megfutottam, ami aznapra volt, elégedett voltam. Boldog ártatlanság kora. Aztán jöttek a versenyek, megtanultam a záróbusz szót, ami korábban nem szerepelt a szókincsemben; később egyre több futóval kerültem kapcsolatba, és azt láttam, hogy az idő fontos. A csúcspont a szeptemberi félmaraton előtti versenypara volt, amikor is a futók nagy részével (tisztelet a kivételnek) másodperceken kívül másról nem nagyon lehetett társalogni. Alig vártam már, hogy legyen meg a verseny… De úgy látom, nemcsak versenyen fontos az idő.
Szóval bontsuk kétfelé a kérdést. Miért foglalkozunk ennyit 1. a saját időnkkel; 2. más futók idejével?
1. Miért foglalkozunk ennyit a saját időnkkel?
Na, miért? Több oka lehet nyilván. Magától értetődő ok, hogy a futás egy jól mérhető tevékenység. Lefutunk egy adott távot, adott idő alatt, ezzel mérhető teljesítményt kapunk. Ha ismétlődően mérjük, akkor látjuk, hogy a teljesítményünk hogy változik. Ez idáig rendben is van, ha nemcsak az a lényeg, hogy futómozgást végezzünk (mondjuk az egészségünkért) vagy hogy szabadban legyünk (nem a mostani frankó szmogra gondolok), akkor érthető lehet, hogy kíváncsiak vagyunk a teljesítményünkre. Csakhogy nem tudjuk ám egyszerű teljesítmény-rögzítésnek tekinteni az eredményeket, mert jönnek a galád érzelmek. Ha azt látjuk, hogy adott távot rövidebb idő alatt futottunk le, mint máskor, akkor azt mondjuk, hogy fejlődünk, és ennek örülünk. A fordítottjának nem örülünk. És nyilván, szeretünk örülni és nem szeretünk bánkódni, ezért aztán igyekszünk egyre gyorsabban futni :P
Közben valahol mintha egy logikai hiba lenne a rendszerben. Azzal, hogy azt mondjuk, hogy ma gyorsan futottam, azt is mondjuk, hogy ez jó. Ha azt mondjuk, hogy ma lassan futottam, azzal azt is mondjuk, hogy ez rossz. Szóval értékeljük és minősítjük az éppen nyújtott teljesítményünket; nyilván ezt jelzik az érzelmek is. És valahol itt történhet az, hogy azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk igazán örülni egy amúgy jóleső futásnak, vagy annak, hogy nahát, ma arra futottam, ahol még sose, mert lassabb volt a tempó. És ha ezt észrevesszük, akkor jó esetben megkérdezzük magunkat, hogy amikor elkezdtünk futni, tényleg ezt akartuk?!
A másik hiba a rendszerben az, hogy általában nem is azt mondjuk, hogy „ma lassan futottam”, hanem azt, hogy „lassú vagyok". Ennek nyilván lehet alapja: ha ismétlődik az, hogy lassúnak tartjuk a tempót. És ezzel azt mondjuk, hogy ez az én állandó jellemzőm, ráadásul nem túl ígéretes jellemzőm; emiatt aztán frankón lehet állandóan nyomorultul érezni magunkat. De nincs elég bajunk, azért kezdtünk futni, hogy legyen? Futó legyen a talpán, aki ezzel meg tud birkózni, hogy képzavarral éljek.
Gondolj valakire, akit szeretsz. Meg tudod mondani, hogy miért szereted? Most képzeld azt, hogy ő is futó. Tudnád neki azt mondani, hogy azért szeretlek, mert x:20 alatt futod az ezer métert? És hogy jobban foglak szeretni, ha x:10 alatt fogod futni? Viccből lehet, de úgy komolyan? Akkor magadnak miért mondasz ilyeneket?
Na, és most hirtelen el is felejtettem, hogy mit akartam még az első témában írni, így aztán térjünk át a másodikra.
2. Miért foglalkozunk más futók idejével?
Nyilván azért, hogy összemérjük magunkat, pontosabban a teljesítményünket vele, pontosabban az ő teljesítményével – lenne ez az egyszerű válasz. Persze előfordul, hogy puszta érdeklődésből tartjuk számon futótársunk idejét, de többnyire azért összemérésről van szó. De kivel mérjük magunkat össze? Ez azért fontos kérdés, mert meghatározza, hogy utána hogy fogjuk magunkat érezni. Olyanokkal, akik valamilyen szempontból hasonlítanak ránk. Például összehasonlíthatjuk magunkat olyanokkal, akikről tudjuk, hogy kb. ugyanakkor kezdtek futni, mint mi. Itt a probléma az, hogy általában azokról tudunk, akik szép eredményeket értek el. Például én tavaly nyáron kezdtem futni, most hirtelen két olyan futó jut eszembe, akik szintén akkoriban kezdték – és már mindketten futottak maratont, és amúgy jóval gyorsabban futnak, mint én. Na most, ha ezt az összehasonlítást komolyan venném, hogy érezném magam? Rosszul. És ilyenkor valahogy nem jut az ember eszébe, hogy nyilván nagyon sokat kezdtek el akkoriban futni, mint ő – és hányan lehetnek, akik mondjuk abbahagyták, vagy éppen szerényebb eredményeket értek el, csak nem lehet róluk tudni.
Aztán összehasonlíthatjuk magunkat olyanokkal is, akik kb. ugyanott tartanak, mint mi. Ebből az összehasonlításból már van esélyünk jól kijönni, olyan szempontból biztos, hogy ez arra sarkall minket, hogy igyekezzünk gyorsabban futni, mint azok, akikkel összehasonlítjuk magunkat, és ez segítheti a teljesítmény javulását. Nemcsak nekünk amúgy, hanem annak is, akivel összehasonlítjuk magunkat, hiszen neki meg mi lehetünk a hasonlítási pont, szóval így egymást húzhatjuk.
Kezdek kicsit fáradni, úgyhogy csak még egy jelenséget dobok fel, saját tapasztalatból. Előfordult néhányszor, hogy nálam jóval gyorsabb futó kérdezte meg verseny után, hogy hogy lehet az, hogy ilyen lassan futottam. Ennek több variációjával találkoztam, de a lényege ez volt. Nyilván itt az érdeklődés nem származhatott abból, hogy össze akarta volna magát mérni velem, mert egyértelmű volt, hogy ő a gyorsabb. Azt gondolom, hogy az ilyen kérdés puszta megértésvágyból fakadhat: nyilván valamiféle magyarázatot kell találni arra, hogy hogyan lehetséges, hogy valaki csak egy bizonyos tempóval tudta teljesíteni az adott versenyt. Ezt el is tudom fogadni, és tudom értékelni a tudásvágyat – de: azt nem állítom, hogy ezek a kérdések jól estek. Különösen akkor nem, ha (egészen a kérdésig) elégedett voltam az eredménnyel.
Van is néhány kérésem ezzel kapcsolatban gyorsabb futókhoz (tehát tulajdonképpen mindannyiunkhoz, mert valakihez képest mindannyian gyorsabbak vagyunk :P). Ha valakinek az eredményével kapcsolatban mindenáron meg szeretnéd tudni, hogy hogyan bírt olyan lassan futni, akkor először is gondolj arra, plíz, hogy lehet, hogy futótársadnak az éppen élete eddigi csúcsteljesítménye, aminek éppen nagyon örül és büszke rá. Ha ilyenkor elkezded neki azt fejtegetni, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy ilyen lassan futott, akkor nem biztos, hogy annak felhőtlenül fog örülni (=nagyon szarul fog neki esni, és vagy maga alá esik, vagy megharagszik rád jól, vagy mind a kettő egyszerre). Ha ez eszedbe jut, és még ez után is meg akarod tudni az okokat, és mindenáron abban az időpontban, véletlenül sem kicsit később, akkor nem feltétlenül muszáj azt kérdezni, hogy hogyan tudtál ilyen lassan futni/miért futottál ilyen lassan. Mert – vigyázat, most nagy titkot árulok el – azért futunk olyan lassan, mert gyorsabban éppen akkor, éppen ott nem tudtunk futni. Tehát ha ehelyett például azt kérdezed, hogy milyen volt a versenyed/edzésed, akkor arra is meg fogod kapni a válaszokat: erre a kérdésre el tudjuk mondani, hogy hogy zajlott az egész, mi befolyásolta például a tempónkat, és hogy hogy értékeljük az elért eredményt. Benne lesz tehát minden, amire kíváncsi vagy, mégsem tiporsz bele az amúgy nyilván túlérzékeny lelkivilágunkba :P
Na, asszem, lelkifröccs rovatunkba ma ennyi fért. Remélem, jól esett :D
