Hétvégén megfájdult a fogam, hétfőn mentem is a fogorvoshoz. Jó fej amúgy, de kicsit túlzás, amilyen gyakran mostanában mennem kell hozzá. Az egész bal oldalam fájt, szépen felsugárzott a fülembe is, így aztán nem igazán tudtam megmondani, melyik fogammal van a gond. Az egyik alsóra tippeltem, de valószínűleg rosszul, úgy tűnik, nem azt a fogat kezelte, amelyik bedurrant. Onnan gondolom, hogy utána is ugyanúgy fájt. Mondta, szedjek Aspirint, az gyulladáscsökkentő is, hátha leviszi a gyulladást. Ezen nem múlik, akkor szedek Aspirint.

Ma délután is fájt, bár már nem sugárzott a fülembe, de gondoltam, el kéne hozzá megint menni, most már asszem, tudom, melyik fogam a ludas. Este hétkor jutottam volna el hozzá, és tudom, hogy ezt a fogamat sajnos gyökérkezelni kell majd, ha nem hagyja abba a fájást. Gondoltam, hogy egy órával a rendelés vége előtt nem biztos, hogy oda kéne menni egy gyökérkezelésre csak így időpont nélkül, különben is, a héten még nem futottam, úgyhogy rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy nem megyek fogorvoshoz, legfeljebb ha fáj tovább, elmegyek holnap reggel, inkább elmegyek futni. Az is benne volt ebben a döntésben, hogy ez azért egy ritka helyzet, hogy kipróbálhatom, milyen fogfájással futni – tudom, ez nem normális gondolatmenet, de egyrészt sose állítottam, hogy az vagyok, másrészt meg, ha már annyit tanultam a fájdalomészlelésről, ezeket a helyzeteket csak ki kell használni. Azért futás előtt bevettem egy fájdalomcsillapítót, gondoltam, azért annyira nem leszek állat, hogy anélkül fussak, pedig azért az lett volna az igazi.

Szóval kimentem a szigetre. Felavattam a futószoknyát, amit Angliából rendeltem. Ezt amúgy eredetileg Pozsonyban akartam először felvenni, de gondoltam, ha festékezünk futás előtt, akkor inkább nem, persze nem volt ilyesmi, úgyhogy nyugodtan rajtam lehetett volna, de nem baj, nyugodtan rajtam volt ma. A triós pólóm is ma volt rajtam először, meg a Pozsonyban kapott sapi is – hogy utóbbira miért volt este 8-kor szükségem, ne kérdezze senki. A fogamat persze éreztem. Arra voltam kíváncsi, hogy a futás alatt hogy alakul a fájdalom – persze ezt úgy kellett megoldanom, hogy lehetőleg ne figyeljem folyamatosan, mert a fájdalomra figyelés eleve lejjebb viszi a fájdalomküszöböt, és akkor erősebbnek érezzük a fájdalmat, szóval azért nehéz dolgom volt.

De csak addig, amíg el nem indultam futni, merthogy utána nem foglalkoztam végülis a dologgal nagyon. Az e heti első edzés az edzéstervben 6 km, 2 jóleső-2 lendületes-2 jóleső felosztásban. A kilométereket nem nagyon láttam a szigeten, úgyhogy nagyjából emlékezetből indultam meg a lendületesre, amikor már untam a jólesőt. Azt is éreztem ugyanakkor, hogy azért nem ez lesz életem legjobb edzése, de nem baj, van ez így néha. A 4. kili tájékán kezdtem éhes lenni, nem csoda, ma a reggelin túl csak egy 3 tojásból készült rántotta, meg két büfébizbasz péksüti volt bennem, ez azért nem annyira sok. Szóval úgy voltam vele, hogy örülök, ha végig tudok menni. De amikor vége lett az egy körnek, és már csak egy kicsi lett volna hátra a távból, gondoltam, hogy jobban szeretem a sziget Árpád híd felőli végét, úgyhogy elfutottam odáig. Közben a fogfájás nem volt vészes, és gondoltam, hogy mivel – szerintem – a futás jó kis módosult tudatállapot, amúgy a leghosszabb, amit módosult, mégis viszonylag éber tudatállapotban töltök, ezért aztán akár szuggesztiókat is lehetne magamnak adni, miszerint csökken a gyulladás és rendben van a fogam. Úgyhogy ezt elmormoltam magamban néhányszor. Hogy milyen hatékonysággal, majd meglátjuk. Most épp nagyjából oké a fogam, de még előttem az éjszaka.

Amúgy a mai tempómon nem látszott, hogy elvileg volt benne két kili lendületes is – de majd legközelebb  :P