Amikor tavaly nyáron elkezdtem futni, apám halála után, nagyon sokszor éreztem azt futás közben, hogy milyen jó, hogy beszívom a levegőt, milyen jó, hogy hajlik a térdem ... milyen jó, hogy hálás lehetek azért, hogy élek. Tudom, ez nagyon szentimentálisnak hangzik így, de tényleg ezt éreztem, ezért aztán mindegyik futásom, még ha csak 3*200 méter volt is, az életet ünnepelte. És mindegyik futás után elégedett voltam, örültem. Nem véletlen, hogy az a blogom neve, ami.

Aztán tavaly ősztől jöttek a célok: novemberben Siófokon jó lenne a hét kilométer, a szülinapom előtt meg a Vivicittá, ami 12, meg ősszel a félmaraton, ami 21. Ehhez persze nem elég a 7-8 perc közötti kilométer, gyorsulni kellene, edzésterv, teljesítmény, futás heti négyszer... Nem a futás mint cselekvés, mint élmény, hanem a futás, mint egy cél elérésének az eszköze. Ha nem úgy jött össze, rosszul éreztem magam, csalódott voltam, amikor azt láttam, hogy mások gyorsabbak, mint én, szintén volt egy kis rossz érzés, már csak azért is, mert ez a régi tesiórás kudarcokat idézte. Aztán persze jöttek a kisebb-nagyobb kihagyások sérülés vagy télen ilyen-olyan betegségek miatt - utóbbiaknak persze nyilván nem a futás volt az oka, de az tény, hogy idén nagyon sokat voltam beteg, pedig amúgy nem ez jellemző, szerencsére. A legutóbbi ilyen kihagyás épp most volt júliusban, a térdem fájt.

De miért is? Azt hiszem, önmagában a célokkal nincs baj, jó, ha vannak – de az is jó, ha olyan célokat tűzök ki, hogy azok úgy legyenek elérhetők, hogy közben a futás élménye megmarad. Mert ezért kezdtem futni: egyszerűen futni jó. (Amúgy ez újdonság volt a számomra, de ez más kérdés.) És még az fontos, hogy számomra legyenek elérhetők a célok. Más nyilván gyorsabban fejlődik, meg eleve gyorsabb, azt is tudom, hogy az én tempóm inkább kocogás, mint futás; de magamhoz képest futás, úgyhogy maradok ennél az elnevezésnél… és igyekszem mások céljaival és teljesítményével nem foglalkozni.

Ez nekem mostanára tisztult le – a háromhetes kihagyás alatt volt időm ezen gondolkodni. Meg hasonlókról beszélgettünk az UB afterrun után BRandommal, ez a beszélgetés töksokat segített, hálás vagyok érte. Azóta az egyik edzésemet félbe tudtam hagyni, mert nagyon melegem volt, egy másik edzésről néhány száz méter után visszafordultam, hogy nehogy bedurranjon a frissen kezelt fogam a nagy szél miatt, a harmadik edzésemen meg az eddigi legjobb idejű két szigetkörömet futottam.

És mindegyik futás jó élmény volt – mint tavaly nyáron, amikor elkezdtem futni.