Úgy láttam az elmúlt néhány posztból, hogy kb. évente ilyentájban írtam egyet-egyet. Ma is írok, aztán majd meglátjuk, gyakoribbak lesznek-e a bejegyzések. Nagyon hosszú idő óta elmentem futni (inkább kocogás volt az, kis sétával). Most először nem Budapesten. Fura is volt, az övtáskámban találtam egy kis pénzt - Pesten mindig volt nálam, amikor futottam. Itt teljesen felesleges lenne. Megmutatom, mit láttam, mikor elindultam hazafelé.
A cím nem az esemény értékelését jelzi, hanem egyrészt azt, hogy negyedik alkalommal voltam ott a Borvidéken a tízből, ezúttal a legrövidebb távon (leszámítva a gyerekfutamot) másrészt meg nagyjából mutatja az aktuális hangulatomat is.
Az utolsó bejegyzés óta nagyon sok idő telt el, nagyon sok minden történt, nem annyira a futással kapcsolatban, mint egyébként.
Szóval voltam a Szelidi-tó futáson, amúgy emlékeztetőnek, hogy azért mégiscsak futó vagyok, bár az elmúlt egy évben két kezemen meg tudom számolni, hányszor futottam…
Az elmúlt egy-másfél év nagyon húzós volt, nem is nagyon futottam, és nem is nagyon írtam ide. Ma viszont neveztem az ötödik Szeliditó-futásomra, a 4 kilis távra. Remélem, fel tudok rá készülni :D
Idén negyedszer voltam a Szeliditó-futáson, úgyhogy illő, hogy pár szóban megemlékezzem róla, akkor is, ha az idei egyéb rendezvényekről egy szót sem írtam. Volt, ami hasonlított az előző évekhez, volt, ami nem igazán; azt hiszem, nem az idei lesz a legkellemesebb emlékem erről a rendezvényről.
Tavaly jól sikerült a Shakespeare-futásom, úgyhogy terveztem, hogy idén megismétlem, hozzátéve az idei évad előadásait is. Ez amúgy sajnos csak egyetlen színházat jelent a tavalyihoz képest, az Átriumot kellett az útvonalhoz hozzátennem, ott láttam nemrég két Shakespeare-t (és egy nemshakespeare-t). Kicsit korábban szerettem volna ezt a futást; az igazi nyilván az lett volna, ha április 23-án futom, de nem akkor futottam, és jobban belegondolva így is igazi volt. Az is ösztönzött erre persze, hogy nemsokára Borvidék, ahol idén is 13 km-t fogok futni, viszont idén még nem futottam tíz kilinél hosszabb távot, ami azért elég nyugtalanító. Szóval ma kora délután az óráim után futottam meg az idei Shakespeare-futásomat.
Jó régen írtam már, pedig azért futok közben, még ha nem is annyit és olyan rendszerességgel, mint szeretnék. A legutóbbi bejegyzésem óta egy versenyen is voltam, augusztusban az Iron Ladyn futottam 10 km-t, de utána valahogy nem volt kedvem írni róla, pedig jó kis futás volt. Akkor már tudtam, hogy neveztem november 8-ára egy 15 km-es versenyre, Portóban. Ez úgy jött, hogy szakmai útra Portóba mentem, de ennek az időpontját én választhattam meg, és akkor már úgy választottam meg, hogy futóverseny is legyen akkor. Szóval a Porto maratonnal egy időben volt a Family Run 15 km-es versenye, múlt vasárnap.
Tegnap voltam harmadszor a Szelidi-tónál. Tavalyelőtt 4 kilire neveztem, aztán elkéstünk, mire odaértünk, a négy km-t futók már beértek, így aztán egy tókör, 11 km lett belőle. Tavaly két körre neveztem, aztán végül egyet futottam, egyet sétáltam. Fájt a csípőm – a verseny utáni héten aztán kiderítettem, hogy azért, mert le volt törve egy darab a csípőcsontomból. Idén is két körre neveztem, meg akartam nézni, mennyit tudok ebből lefutni. A felkészülésem továbbra is unortodoxnak volt mondható, bár az elmúlt hetekben hetente kétszer futottam, melegben is, mert tudtam, hogy meleg várható, de 10 kilinél hosszabbat idén csak egyszer-kétszer, emellett pedig változatlanul Dórikát sétáltatom napi háromszor, és időnként Pilatesre, időnként úszni megyek. Szóval nem voltam felkészülve a 22 kilire, de nem aggódtam emiatt, mert itt végülis mindenki úgy fut, ahogy akar és ahogy tud.
A 2011-es UB az eddigi legjobb csapatélményem volt, a 2012-es az eddigi legrosszabb. Két évvel ezelőtt segítőként voltam kinn a Suhanj!-ponton, tavaly totál kimaradt az UB. Idén eredetileg úgy volt, hogy kihagyom, aztán április elején úgy láttam, hogy már vagyok olyan állapotban, hogy részt tudjak venni egy csapatban, így aztán mikor Giorgione embert keresett a csapatba, némi habozás után jelentkeztem.
Most bazi fáradt vagyok, úgyhogy holnap folytatom majd a beszámolót.
Ma több minden történt. Egyrészt úgy döntöttem, mégiscsak kéne menni az UB-ra, úgyhogy szóltam az egyik Csigának, hogy a csapatukban megüresedett helyen szívesen futnék velük. Egyébként is tervben volt már egy kicsit hosszabb futás, hogy kizökkenjek a kényelmi zónámból, így úgy döntöttem, hogy akkor ezt ezen a hétvégén futom meg. Másrészt meg délelőtt volt egy nyílt próba a Katonában, ha jól sejtem, a színházi világnap miatt (lusta vagyok megnézni), amire naivan odaállítottam a kezdete előtt negyed órával, majd mikor láttam, hogy majdnem a Rózsavölgyinél áll a sor vége, hazajöttem. Vannak reménytelen helyzetek, amiket felvállalok, de ez nem olyan volt. Szóval alternatív módját kerestem a színházi világnap megünneplésének, és úgy döntöttem, hogy akkor ma tartok egy Shakespeare-futást.
A Virág-futás az egyik kedvenc rendezvényem. Idén ütközött egy családi programmal, úgyhogy kis dilemmát okozott, hogy hogy is legyen a hétvége, de végül sikerült összehozni, hogy a családi program is meglegyen és jó legyen, és futni is el tudjak menni vasárnap.
Az előző hónaphoz képest visszalépés ez a hónap, abból a szempontból, hogy egyáltalán nem tudtam egyensúlyt tartani az időbeosztásomban.
Úgy tűnik, újra lesz értelme visszapillantókat írni. Pontosabban ne kiabáljam el: most van, és ennek örülök.
Az idei év is elég furcsára sikerült futás szempontjából, a tavalyihoz hasonlóan. A térdsérülésem rendbejött (lekopogom), helyette volt egy nagyon fura csípőfájdalom, ami az év nagy részét meghatározta.
A múltkori 20 perc futás után két nap sántikálás kombó adta meg a végső lökést ahhoz, hogy akkor most már tényleg komolyan elkezdjek gondolkodni azon, hogy mivel tudnám kiváltani a futást, amíg nem lesz jobb a helyzet. Rrroka már többször mondta a nordic walkingot, és én is kezdtem belátni, hogy ez jó alternatíva lehet. Aztán Rrroka megkérdezte az edzőjüket, kit ajánlanak Pesten, és rá egy hétre pont volt egy tanfolyam, így hát el is mentem. (Köszönöm a segítséget Rrrokának is és az edzőjének is!)
Tavaly nagyon jó élmény volt a Szeliditó-futás, így aztán nem volt kérdés, hogy idén is megyek. A 22 km-es távra neveztem, akkor még reálisnak tűnt, hogy megfelelő felkészülés után a táv nagy részét futva teszem meg.
Két hónapot próbálok összefoglalni, már amennyire emlékszem, mert kicsit sűrű volt ez a két hónap (is).
A múltkori futásom elég szomorúra sikeredett, gondolom, ez a beszámolón is érződött, és ezért úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb ellensúlyozom egy másik futással. Szóval ma is színházfutást tartottam, részben a keddi útvonalon, azokat a színházakat érintettem, amelyekben idén jó élmények értek. Ezen túl a mai futás apropója, hogy pontosan négy évvel ezelőtt kezdtem el futni – csak azért emlékszem rá, mert ez a nap történetesen Andi barátnőm születésnapja is.
Már régóta szerettem volna kifutni a Nemzetihez, de ugye sokáig ez szóba se jöhetett. Most már szóba jöhet, legalábbis óvatosan, ráadásul egy éve voltam ott utoljára, úgyhogy ma (illetve most már tegnap, tehát elsején) volt itt az ideje ennek a futásnak.
Ez rövid lesz: ebben a hónapban háromszor futottam, összesen egy félmaratonnyi távot. A hónap elején foghúzás miatt kellett kihagynom pár napot, amibe sajnos beleesett a Borvidék is, a hónap közepétől pedig anyajegyek eltávolítása miatt nem tudok futni, lassan három hete.
Nagyon rosszul bírom, de elsősorban nem azért nem futok, mert az orvos azt mondta, hanem azért nem, mert belátom, hogy nem nagy sebek ugyan, de ahhoz elegek, hogy tényleg nem tenne jót a futás. Remélem, a hét vége felé azért óvatosan újra tudok majd futni.
Ez a hónap a Borvidékre készüléssel telt – a sors fintora, hogy magából a versenyből nem lett végül semmi.
