A bécsi verseny után a héten újra jöttek a sima edzések hétköznapjai. Az idei főversenyem közeleg, a szekszárdi félmaraton két hét múlva. Hát, igen. Na nézzük, a héten hogyan készültem erre a versenyre.

Eredetileg még év elején úgy terveztem, hogy ha heti háromszor futok, akkor lesz egy gyorsító futásom, egy dombfutás és egy hosszú. Azt hiszem, ez az első hét, amikor ezt sikerült megvalósítani. Ja, mégsem, mert keresztedzést is terveztem legalább heti egyet, és az a héten nem volt – na nem baj, nem lehet minden tökéletes.

A gyorsabb tempójú edzést szerdán futottam, előtte két napot azért rápihentem a bécsi félmaratonra. Mondjuk inkább azért lett két nap, mert kedden nem volt időm elmenni futni, pedig kedvem az lett volna. A szokott öt kilis rakpartkörömet futottam, az időm volt már jobb is, de többször volt rosszabb, szóval 30:07 lett (6:01). Az elején eléggé felszökött a pulzusom (a HR max 194 volt, talán eddig a legmagasabb, egyébként az átlagpulzus 166), nem tudom, ez mitől, talán még nem regenerálódtam a félmaraton után, vagy talán még a múlt heti megfázás maradványa, vagy valami más. Tény, hogy nem esett valami jól a futás, egy szakaszon oldalszúrást is éreztem, ami ritka, bele is sétáltam volna, ha nem tartottam volna cikinek magam előtt :) De így hős voltam, és végigfutottam. Amúgy az oldalszúrás egy idő után elmúlt, de nem tudom, mitől.

Másnap a Gellért-hegyre mentem. Általában nem szoktam egymás után két nap futni, de most így jött ki a lépés. Napsütésben futottam, a bécsi félmaratonos pólómat avattam fel itthon. Kb. 8 kilit futottam, majdnem egy óra alatt (7,89 km, 59:54, 7:36), a futótérkép adata szerint 253 méter szintkülönbség volt benne. Egyszer még az elején a szintbe belesétáltam, de ebből nem csináltam hiúsági kérdést. Jó volt, hogy újra mentem szintet futni, ez mindig érdekes kihívás; most találtam egy jó kis meredek utcát, amit lefelé is és felfelé is megfutottam.

Még a hét közepén valahogy rájöttem (fészbukon írta valaki), hogy lesz vasárnap az Óbudai futófesztivál, és szerda reggel hirtelen beneveztem a félmaratonra. Nem azért, mert versenyezni akartam, nem is versenyként rögzítettem az edzésnaplómba. Hanem azért, mert azt gondolom, hogy minél többször futom meg ezt a távot, annál többet tudok arról, hogy mikor mi történik velem a táv során. Szekszárd előtt úgyis akartam még egy hosszút futni ezen a hétvégén, és olyan szempontból is jól jött, hogy ugyanúgy délben volt a rajt, mint Szekszárdon lesz. Az eddigi félmaratonjaimon az volt a tapasztalat, hogy a táv 2/3-a, tehát kb. 14 kili után válik nehezebbé a dolog, 16 km tájékán a legrosszabb, aztán jobb esetben összekapom magam (mint Debrecenben, ahol eleve nagyon pici volt ez a hullámvölgy, és mint Bécsben, ahol nagyobb, de sikerült magam összeszedni), rosszabb esetben szétesek, ahogy Siófokon történt az elsőn. Tehát most kíváncsian vártam, hogy alakul az utolsó két kör. Addig persze négy kört le kellett futni (egy kör kb. 3,5 km volt), ezeknek az ideje a következő: 1. 24:22, 2: 24:18, 3: 25:07, 4: 25:19. A bécsihez képest annyi változás van a kilométeridőkben, hogy már ezen az első szakaszon belül is voltak 7 perc feletti km-ek. Aztán az utolsó előtti körben (14-17,5 km között) kicsit nehezebben ment valóban a futás, itt már 7:26 körüli kilikre lassultam (az 5. kör összideje 26:17 lett), de fejben nem estem szét. Aztán az utolsó kört 25:41 alatt futottam. Az általam mért összidő 2:31:04 lett, a hivatalos idő, ami valószínűleg bruttó idő 2:31:36. (UPDATE: a hivatalos nettó időm 2:31:12)

Az eddigiekből még két tapasztalatom van. Az egyik az, hogy a frissítés fontos tud lenni: ez valahogy Debrecenben volt a legoptimálisabb, Siófokon a legrosszabb, Bécsben pedig csak azért nem volt gond abból, hogy csak folyadék jutott a frissítőállomásokon, mert volt nálam müzliszelet. A másik pedig, hogy a ruházatot néha nehezen találom. Siófokon alulöltöztem, Debrecenben pont jól, Bécsben meg kicsit túlöltöztem. Úgyhogy a frissítővel a következőt kísérleteztem: ma a szokásos víz mellé nem a szintén szokásos müzliszeletet, hanem három párizsi kockát vittem, mert pont akkora, amekkora ilyenkor jól esik. A háromból kettő fogyott el – jó volt, bár kicsit tömény, szóval az optimális frissítőt még keresem. Lehet, hogy valami nápolyifélét próbálok ki legközelebb hosszú futáson. Tudom, hogy erre sokan felhördülnek, hogy ezek tele vannak zsírral, és emiatt nem jó ezeket választani, de azt gondolom, hogy az én tempómnál és ennél a távnál nem ezen múlnak a dolgok. Az öltözék pedig a mai napsütésben úgy nézett ki, hogy egy térdnadrágos futószoknya volt rajtam és egy ujjatlan póló, méghozzá a futóblogos hellás póló, ami nem szép, de ebben az időben pont jó. Vittem hosszú ujjú felsőt is, de végül azt beraktam a ruhatárba. Pedig majdnem meggondoltam magam, de aztán, részben egy futótárs javaslatára, szerencsére mégsem vittem magammal. Szóval most jól voltam felöltözve, a hosszú ujjú is jól jött hazafelé jövet.

Amúgy nagyon kedves hangulatú volt ez a rendezvény, találkoztam teljesen ismeretlen futótársakkal is, meg sok ismerőssel, ebből a szempontból is örülök, hogy elmentem :) A vattacukorfák is jól vannak a szigeten, na meg a régi Szigetek is eszembe jutottak, egykori pasik, koncertek, utóbbiak közül valahogy főleg egy S-Modell (vagy Equus-?, ki emlékszik pontosan…) koncert a 90-es évek közepéről, ami igencsak jó volt.

Na, de vissza Szekszárdhoz. A szekszárdi félmaraton szinttérképe így néz ki:

A Futótérképen található térkép szerint a táv 21,65 km, a szintemelkedés pedig 606 méter lesz; minderre max. 3 óra áll rendelkezésre. Az is látszik, hogy 14-15 km környékén indul a második nagy emelkedő – ahol nekem a mélypontom szokott lenni. Ez azt jelenti, hogy nemcsak futásokkal kell készülnöm erre a versenyre, hanem fejben is nagyon össze kell magam rakni rá. Azt is tudom, hogy ez a verseny nekem még nehéz, a táv miatt is és a szint miatt is – de mivel makacs vagyok, nyilván nem mondom vissza a nevezést, mert ezt megfutamodásnak érezném. Szóval igyekszem tovább készülni, aztán meglátjuk, hogyan alakul a következő két hét :)