Múltkor, mikor mentünk a Kopaszira, lebuktam. Mivel már nem volt időm hazamenni az órám után, kénytelen voltam annál a cégnél átöltözni, ahol tanítok. Nem volt belőle gond, jóban vagyunk, csak azért kicsit fura érzés volt, nem keverem általában a munkát a nem-munkával. Aztán azt mondja ma a tanítványom óra után, hogy láttalak a Futóblogon, tökjó az a póló. Mondom, ja, csak kicsit morc képet vágok a képen, mert verseny előtt elestem, és úgy futottam. Azt mondja, neki is kell majd olyan póló. Ez először kicsit furának hangzott, merthogy azon a képen a futóblogos top van rajtam, de aztán gondoltam, miért lenne furább, ha egy pasi női topot akar felvenni, mint az, hogy a női futóknak pasipólót adnak a versenyeken, szóval rendben van a dolog. Aztán folytatja: ismeri Angeldayt, aki ráapplikálta magát a képre – és ekkor esett le, hogy nem a félmaraton után készült fényképre gondolt, amin valóban a hellás futóblogtopban vagyok, hanem arra a képre, ami a Kopaszin készült. És amin a köcsögcsapatpóló van rajtam.
Ettől a felismeréstől annyira jó kedvem kerekedett, hogy elhatároztam, hogy a nap végén futok egyet, először a verseny óta. Óvatosat, mert a térdem még kék és dagadt, de már nem annyira, mint volt. A rakpartra mentem, ezt már hazafele menet elhatároztam, úgyis régen futottam ott, pedig egy időben az volt a sztenderd edzőhelyem. Nem a köcsögcsapatpólóban mentem, úgy voltam vele, hogy öt kilire nem veszem fel – ez amúgy hülyeség, de legalább tudom, hogy az. Nagyon jól esett a futás, a végére kicsit bele is erősítettem; és rájöttem, hogy hiányzott már. Pedig csak egy hét maradt ki. Amúgy pont 33 perc alatt futottam le az öt kilit, ez hozzám képest egész jó.
Még valami történt ez alatt az egy hét alatt, amikor nem futottam. Valamikor év közben feliratkoztam a BSI félmaraton-edzéstervére. Fura volt, pénteken kaptam egy levelet, pedig már el is feledkeztem róla. a siófoki félmaratonra kezdi most a felkészítést. Pont jókor jött a levél. Szeretném Siófokon lefutni a félmaratont.