Igazából nem is mára volt ez a futás az edzéstervemben, hanem tegnapra, csak tegnap a megfázás jeleit vettem észre magamon, így aztán futás helyett inkább kamillateáztam és Béres-cseppet ittam C-vitaminnal. Aki ismer, tudja, hogy amíg nem voltak futóversenyek, amikorra formában kell lennem, ilyesmire csak akkor vetemedtem, ha már nagyon rossz állapotban voltam, most viszont hétvégén Tata, meg amúgy is nyakamon a félmaraton (ha megyek, de mivel végülis úgy érzem, hogy nyakamon a félmaraton, valószínűleg megyek), szóval most nem lehet bedőlni a betegségnek.
Tehát a mára maradt adag a következő volt: 2 km bemelegítés, utána 1 km 5:50-es tempóval, utána pedig váltakozva 1 km könnyű és 1 km erős, egy könnyű, egy erős.
Fél 11 felé indultam, gondoltam, pont jó lesz, épp egy olyan ponton vagyok abban, amit csinálok, hogy most jót fog tenni egy kis futás. Úgy döntöttem, sapkát nem viszek, minek az, csak jobban izzadok tőle. A két bemelegítő kilométer pont elég a szigetig, úgyhogy itthonról futottam. Még szerencse, hogy egy kis víz volt nálam, mert már az Árpád híd lábánál nagyon melegem volt. Valahogy úgy éreztem, hogy ez a bemelegítő két kilométer most nagyon nem hiányzik, mintha elvenné az energiát az utána következőktől. Érdekes, amikor gyorsabban „kell” futnom, mint ami kényelmes, és ezt tudom előre, akkor mindig ráparázok a dologra. Most is, előre tartottam az 5:50-es kilométertől. Ami aztán 5:55-ös lett. Végülis nem 5:50, de nem sokkal rosszabb. A budai oldalon futottam, nem nagyon volt árnyék. A könnyű futást igencsak könnyűre vettem, sőt, szégyen a séta, de hasznos – kicsit bele is sétáltam, mert nagyon melegem volt, és emiatt kezdtem morcos lenni. Hát igen, jól jött volna az a sapka… Meg a térdnadrág helyett a sort. Na mindegy, ma már ez ilyen. Közben áldottam az agyamat, hogy a Hortobágyra nem neveztem: a 7 km nem volt nagyon kihívás, a 14-et még soknak találtam, meg úgy döntöttem, hogy ha a félmaratoni felkészülés a fontos, akkor nem mehetek kéthetente versenyre.
Hogy tudjam mérni a kilométereket, az óráig tartott a laza, tehát hosszabb volt, mint 1 km, az órától kezdtem megint az erősebbet. Előtte lehűtöttem a fejemet a kútnál, az agyamat is valamennyire. Utóbbi nem volt túl hatásos: amikor a pesti oldal elején egy munkás pont előttem ment át a rekortánon, és emiatt kerülnöm kellett, akkor elkeseredésemben egy „Jaj, istenem. B@zd meg.” szökkent ki fogaim kerítésén, amire nem vagyok nagyon büszke, viszont ez mutatja, hogy ez a mai futás azért szenvedős volt. Ez az erősebb km 6:20 lett, meg talán a harmadik is kb., de addigra már nem is figyeltem nagyon az időt, arra koncentráltam csak, hogy azért ne a kényelmes tempómban menjek, és hogy becsülettel végigfussam a kört. Itthon a futótérképen megnéztem, hogy mennyi volt a bemelegítő szakasz, jól gondoltam, tényleg 2 km volt, így összesen 7,35 km-t futottam 50:37 alatt (6:53-as átlag). Hát, volt már ennél jobb is.
A tanulságok:
1. ha meleg van, nem megyek 11-kor futni, akkor se, ha úgy gondolom, hogy jó lenne
2. ha süt a nap, viszek sapkát, akkor is, ha úgy gondolom, hogy felesleges
3. nem gondolkozom futás közben azon, hogy hogy fogom bírni a gyorsabb szakaszt
4. azon se gondolkozom futás közben, hogy mekkora hülyeségeket tudok csinálni, vagy – így Hortobágy előtt stílszerűen – mekkora marha vagyok
Asszem ennyi.
A következő edzésem pénteken lesz, azaz holnap, 10 km könnyű. Asszem az éjszakai futás meg utána a futás hazáig megfelelő lesz erre a célra.
