Futok.

Nagy visszhangja volt annak a bizonyos posztomnak. Azt gondolom, összességében jót tett a poszt, azonban van benne személyes veszteség. Nem, nem a DK Team. Hanem a csapattársam, Gergő. Mikor elkezdtem futni, egy évig egyedül futottam, aztán jött a 2011-es UB, amivel bekerültem egy társaságba, szűkebben a csapatomba, tágabban a futótársak tágabb körébe. Mindkettőnek része volt Gergő. Ritkán teszek fel személyes képeket a blogomra, most mégis néhány képpel emlékezem erre az időszakra. A képek közül egy van olyan, ami ha jól tudom, korábban nem jelent meg nyilvánosan az interneten (ezért szerepel az adott kép kisebb méretben);  ha a képen szereplők közül bárkinek kifogása van a kép szerepeltetése ellen, akkor szóljon, és leveszem.

Ahogy írtam múltkor, voltam térdultrahangon, pont egy hete, ahol kiderült, hogy kezd kopni az üvegporc a térdemben. Új szóval lettem gazdagabb: a címben olvashatjátok, bonyolult lenne még egyszer leírni (amúgy remélem, ilyen módon nem sok szó kerül be majd a szókincsembe). Még aznap meg tudtam beszélni egy időpontot egy orvossal, e hét szerdára. A telefonban idős bácsinak tűnt, valahogy Weöres Sándorra asszociáltam róla. Aztán élőben is kiderült, hogy idős bácsi, régebben valamilyen válogatottnak volt az orvosa. Kikérdezett az előzményekről, megvizsgált, közben folyamatosan magyarázott. És akkurátusan feljegyzett mindent egy kartonra, kézzel.

Nem bírok nem szólni.

Tegnap volt péntek 12, amikor is két dolog történt a sporttal kapcsolatban.

Most, hogy a sporttársak segítségével kijöttem minden bugyrok legmélyebbikéből, az önsajnálatból, ma újra bringára ültem. (Köszönöm mindenkinek!) Rövidet mentem, oda-vissza nem volt egész öt km, de már ez elég volt ahhoz, hogy felidéződjön egy szöveg, amit még nyáron, a budai rakparton bringázva találtam ki a Hej, rozmaring dallamára. Lehet, hogy nem a legjobb, de arra tökéletes volt, hogy akkor éppen a frusztrációmat átalakítsam. Odáig amúgy még nem jutottam el, hogy hangosan is elénekeljem, ha olyan a helyzet, mert utoljára Kispál koncerteken énekeltem, és akkor mindegy volt, hogyan, de lehet, hogy eljön majd az a pillanat is. A szöveg amúgy így szól:

Ebben a hónapban futottam 4 alkalommal, összesen 14,82 km-t.

Vasárnap kényelmes 12 kilométert kellett volna futnom. Ha már így kezdem, sejthető, hogy végül nem így lett.

Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy edzővel vagy saját kútfőből fussak tovább.

Mostanában megint nyűgeim vannak a cipőmmel vagy részben a cipőm miatt, így aztán úgy döntöttem, hogy veszek egy új cipőt.

Ebben a hónapban 8 alkalommal futottam, összesen 95 km-t.

A tavaszi hosszú távú versenyeim közül az utolsó volt a keszthelyi félmaraton, így a versenyről szóló beszámoló után egyfajta összegzést is készítek a tanulságokról.

A közeljövőben két versenyem lesz: jövő héten a keszthelyi félmaraton az utolsó lesz a tavaszi félmaratonok sorában, utána meg jön a Kékes.

Amikor láttam, hogy szükség van segítőkre, és azt is, hogy épp ez a hétvégém szabad, evidens volt, hogy megyek.

Megvolt az idei évem fő versenye. Úgyhogy jó sokat fogok róla írni, de igyekszem tagolni, hogy átláthatóbb legyen :)

A most következő bejegyzésnek semmi köze nem lesz a futáshoz.